"Sokak szerint a jazz az elmúlt száz év egyik legdinamikusabban fejlődő művészete. Tény hogy a műfaj egyre szerteágazóbb, színes története pezsdítően hatott a kortárs zenére, de jelentősége a modern tánc-, film és színházművészetben is nyilvánvaló. Az igényes közönség világszerte szívesen látogatja a jazzkoncerteket, elég talán a neves Montreaux-i, Newporti, Varsói, Hágai vagy Pori Jazz Fesztivált említeni. E hangversenyeket nem a szélsőségek, a pillanatnyi divatok jellemzik, sokkal inkább sajátjuk a valós zenei értékeket felvonultató, magas szinvonalú művészi teljesítmény. Különösen fontos lenne ez hazánkban, ahol a zenei életet (is) valóságos erózió járja át. Műfajunknak komoly, nemzetközi szinten is elfogadható fórumra van szüksége, melyen - a jazzfesztiválok gyakorlata szerint, - a világsztárok mellett bemutatkozhatnak a helyi zenekarok, ahol a hazai muzsikusoknak alkalma nyílhat a külföldi pályatársakkal való közös fellépésekre." - Drienyovszki András, Private Music Productions
E gondolatok jegyében indult útjára az egykori Merlin Jazz Club-ból 1995-ben a "BUDAPEST
JAZZ DAYS - HUNGARIAN JAZZ FESTIVAL" monstre hangverseny-sorozat azzal a szándékkal,
hogy az európai nagyvárosok sorában Budapest is évről-évre otthont adhasson a jazzművészet ünnepnapjainak.
1996: Újabb budapesti premierek: Airto Moreira - Flora Purim, Groove Collective, Hiram Bullock, Kenny Garrett! És aki már visszajárt: Jan Garbarek. Közben a magyar koncert-történet legnagyobb sikere a BS-ben: John McLaughlin - Al Di Meola - Paco De Lucia, egy este két teltházas előadás...!!!
1997: Különböző helyszíneken Zawinul Syndicate, Jamalaadeen Tacuma - Marc Ribot, Ray Anderson - Lew Soloff, Trilok Gurtu, Namyslowski koncertek. Újra Kenny Garrett, Garbarek + Hilliard Ensemble, - és először Magyarországon: a Marcus Miller Band! De még nincs vége: 1997. július 11-12-én a hangversenyek egy hétvégén összevonva kerültek megrendezésre. A BS-ben és a Petőfi Csarnokban 6000 néző ünnepelt: Herbie Hancock, Michael Brecker, John Scofield, Dave Holland, Jack DeJohnette, Don Alias, Lajkó Félix, Groove Collective, Deborah Harry, Jazz Pessengers, Szakcsi, Pege, Kőszegi, Babos, Tomits Rudolf... A fesztivál egyöntetű szakmai- és közönségsikert aratott, íme néhány kiemelés a sajtóból: "Úgy húsz év késéssel szokott hozzánk eljutni minden. Most azonban egy "up-to-date"programot sikerült összehoznia a Magyarországi Dzsesszfesztivál szervezőinek."
(Magyar Narancs) "Hancock, Brecker és Scofield fellépése legalább olyan szenzáció, mintha Pollini, Perlman, Kremer, Zuckerman és Rosztropovics zongoraötösöket játszott volna Budapesten..."
(Magyar Hírlap) "Hungarian Jazz Festival:...amiről évtizedekig csak álmodni lehetett..."
(Katona Klári, Sine Morbo)
1998: Charles Lloyd, David Sanborn, Bill Frisell - Joe Lovano - Paul Motian, mindannyian először Magyarországon..., és megint Garbarek, Eberhard Weber, Brüninghaus, Marilyn Mazur. Majd június 12-14-én egy hétvégi programban: Bill Bruford, Jazz Jamaica, Vinx - Doug Wimbish - Will Calhoun, Bireli Lagrene - Pege - Michal Urbaniak, Apocalyptica, - ők mind ekkor léptek itt fel először, - valamint Krzysztof Scieranski, Jirí Stivin, Dresch, Vukán... "Rendkívül igényes mezőny verődött össze Budapesten. Én a volt Living Colour emberekért voltam oda, de sokan jöttek Lengyelországból az Urbaniak-Pege-Lagrene trió miatt. Minden nap volt valami újdonság: most hallottam először a King Crimson dobos Bill Bruford együttesét, és az új sztárzenekart, az Apocalyptica-t..."
(Krzysztof Scieranski, zenész)
"Élvezetes és tanulságos volt az idei jazz fesztivál is, bizonyára mindenki talált maga számára igazán tetsző zenészt, zenekart. Ezek után csak abban reménykedhetünk, amit a szervezők is ígértek, hogy jövőre hasonlóan színvonalas, változatos jazz napokban lesz részünk."
(Zenészmagazin)
1999: Ebben az évben sikerült vidékre is elvinni (Miskolc, Eger, Pécs, Debrecen) a helyi közönség örömére olyan produkciókat, mint az amerikai Bill Moss Singers gospel-kórus és a legendás Joe Zawinul Syndicate! Pesten óriási sikerrel mutattuk be az r&b-sztár Incognito-t és a szaxofon-veterán Archie Shepp együttesét. Ebben az évben június 11-13-án került sor a HUNGARIAN JAZZ FESTIVAL központi eseményére. A három nap során a műfaj számos ismert és Magyarországon még ismeretlen képviselője lépett fel a Petőfi Csarnokban. A hazai menők közűl Binder Károly, a Grencsó Kollektíva, Dresch Mihály zenekara, Babos Gyula akkori új formációja, a Babos Project Romani, valamint egy igazi ritkaság: a Szakcsi-Vukán duó két hangverseny-zongorára. Lenyűgözte a hallgatóságot a legújabb irányzatot játszó Courtney Pine, valamint a pazar és szellemes holland Bennink-Borslap-Glerum trió, - mindannyian ekkor léptek fel először Magyarországon. Itt játszott elsőként Balázs Elemér zenekarával Bernard Maseli is, de ezen felűl még ingyenes programok is várták a látogatókat nem kisebb muzsikusokkal, mint Peter Herbolzheimer és Peter Kowald!
2000: A hazai médiában ekkor már "MAGYARORSZÁGI JAZZFESZTIVÁL"-ként ismert Budapest Jazz Days / Hungarian Jazz Festival innentől kezdve - a hivatalos szervek ígérgetése ellenére, - semmilyen támogatásban nem részesült... Érdekes egybeesést mutatott ezzel azonban néhány más koncert-organizáció hirtelen felfutása Budapesten, melyek ugyanezen "döntéshozóknak" a baráti köréhez tartoznak. Hogy is mondta néhai nagy tanítónk, bizonyos Frank Vincent Zappa? Igaz, szavai akkor még csak Amerikára vonatkoztak..: "Vegyük már észre emberek: az Egyesült Államok politikusgárdája a Föld szemete. Egyenként kell a körmükre néznünk, mert élősködő féreg mind."
2001: A Private Music - mindenfajta támogatás hiányában - hangversenyeit innentől kezdve különféle konstrukciókban és különböző helyszíneken volt kénytelen megrendezni. Szakmai tapasztalatunknak köszönhetően azonban irodánknak sikerült továbbra is olyan hírességeket színpadra tenni, mint a Motörhead, Steppenwolf, Marcus Miller, Jan Garbarek & The Hilliard Ensemble, Bill Frisell, az SBB, Paul Wertico, Al DiMeola, az Osibisa, Dewey Redman vagy a Nils Landgren Funk Unit.
2002: Mory Kanté, Bireli Lagrene, Trilok Gurtu, Mike Stern, Wayne Shorter Quartet.
2003: Marcus Miller, Zawinul Syndicate, John Scofield, Paco Sery, Bill Frisell, Al DiMeola. És egy nagyon "piros betűs" ünnep: július 15. - KING CRIMSON a Millenárison...!!! Részlet Robert Fripp naplójából: "Our Budapest promoter was one of the two or three keenest promoters on this tour. He worked very hard to make this visit & show work for the band, even though he probably won't make money from it." 2004-ben a Private Music Productions koncertiroda döntést hozott a budapesti koncertsorozat folytatására. A saját erőből finanszírozott kezdeményezés első eseménye, a legendás orgonista, Jimmy Smith fellépése volt, mely sajnos a Művész megbetegedése miatt szívszorító emlék maradt. Annál jobban sikerült a folytatás, melynek során a Chick Corea Elektic Band, majd a Jan Garbarek Group jelentett élményt a jazzmuzsika rajongóinak...
2005: A Hungarian Jazz Festival / Budapest Jazz Days koncertsorozat keretében az Oregon együttes jubileumi hangversenyére került sor a Millenárison. További művészek, akiket abban az évben hoztunk: Alvin Lee, Nils Petter Molvaer, Philadelphia Jerry Ricks, Paul Bley, Jason Moran & The Bandwagon, Michiel Borstlap, Jasper van't Hof.
2006: A koncertsorozat ebben az évben olyan emlékezetes hangversenyekkel folytatódott, mint a SHAKTI John McLaughlinnal és Zakir Hussainnel a Millenárison, vagy a káprázatos World Saxophone Quartet. Megint csaptunk egy görbe estét öreg barátommal, Joe Zawinullal, újra meglátogatott Jan Garbarek (ekkor adtam át neki régen várt tárogatóját), - és bemutattunk egy új csillagot a pesti sznoboknak Rebekka Bakken személyében.
2007: Eric Burdon & The Animals, Andreas Vollenweider, Supersilent, Terje Rypdal, The Zawinul Syndicate, Marcus Miller Band, Groove Coolective, Susanna & The Magical Orchestra, SBB, Philadelphia Jerry Ricks koncertek, Budapesten és vidéken.
2008: két emlékezetes koncert ebből az évből - John McLaughlin & The 4th Dimension - Budapest, Pécs. 2009: Az eddig magánerőből finanszírozott, minden támogatást nélkülöző HUNGARIAN JAZZ FESTIVAL - BUDAPEST JAZZ DAYS a begyűrűző gazdasági nehézségek hatására újra ellehetetlenül. Az országban, és ezen belűl a kultúra területén uralkodó belterjes viszonyok esélyt sem adnak a tisztes helytállásra. PROLÓGUSKÉNT A POLITIKUSOKRÓL ÉS A KÖRÜLÖTTÜK LEBZSELŐ SLEPPRŐL: (aki nem érti, szótárazza ki...)
"The illusion of freedom will continue as long as it's profitable to continue the illusion. At the point where the illusion becomes too expensive to maintain, they will just take down the scenery, they will pull back the curtains, they will move the tables and chairs out of the way, and you will see the brick wall at the back of the theatre."
Frank Zappa
|
Minden jog fenntartva. A weboldal teljes tartalma a szerzői jogok törvényi szabályozásának védelme alá esik. All rights reserved.